Lassan több,mint egy hónapja gürizik a Modigliani-n. A rangsorban még mindig csak "hülye csicska magyar", de a cél érdekében tűri. Elvégre hozzászokott idehaza, hogy nem nézik semmibe, és a volt gyakorlati helyén még mindig arról pusmognak, hogy kamuzik. Jelentem, kedves "jó akarók" ez a gyerek nem kamu. Mire hazajön a szakma a kisujjában lesz, amíg ti csak tovább irigykedtek, a saját kis posványotokban. Hallottam,hogy azt beszélitek, hogy kisegítőnek ment ki. Pííííí! Tévedés! De persze agyatlanok ezt úgysem fogják fel.

Ennyit terveztem üzenni! Térjünk vissza a kisöcsémre, akire annyira büszke vagyok,hogy az már nekem is fáj:)
Itt a hajó, kicsit másképp.

Az édes életet szimbolizálja, holott személyzetnek ez kemény megpróbáltatásokat jelent.

Az öcsémnek ennyi ideje nincs, hogy kimossa/mosassa a cuccait. A keze helyén már csak húscafatok vannak, de legalább éles a kése. Elmondása szerint tök jó,mert annyira fáj mindene, hogy már nem érzi.A nyelvet is próbálja tanulgatni, főleg a franciát, hisz franciául röhögnek rajta a háta mögött, mert ugye ő csak egy magyar suhanc. 

Kedves olvasó! Kicsit indulatosra sikerült ez a bejegyzés, de engem is megvisel az öcsém távolléte, és hogy nem tudok helyette a főnök nyakára lépni. Mert nem vagyok ott, és mert ő sem teheti meg, ha jót akar magának. De persze személyiségfejlesztésnek sem utolsó ez a kaland. Ha már nincs katonaság,menj el egy hajóra dolgozni. Ott megtörnek, megrágnak, és majd valamikor a partra köpnek. Aki ezt kibírja, annak jár minimum egy hátba veregetés. Tehát, aki hajón dolgozik/ dolgozott, és túlélte, azé minden elismerésem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.